Első fejezet - A tökéletes duó

Nem szokásom szurkolólány mérkőzésekre járni, mert ott mindenkinek jó az alakja ( kivéve a dagi anyukáknak, akik úgy élik ki elfojtott vágyaikat, hogy pompomlánykodásra kényszerítik szegény gyermekeiket ), és meleg, párás levegő van, amit be kell lélegeznem. A tüdőmbe.
De most az egyszer kivételt tettem, mivel Lorayne barátnőmnek nagy álma ez az egész táncikálás. És, mint legjobb barátnőjének, kötelességem mellette lenni az ilyen helyzetekben.
Szóval ott bámultam a kék-arany egyenruhás lányokat, akik össze-vissza ugráltak, és játszották az agyukat.
- Loraynee...mennyi ideig tart még ez az egész? - dőltem hátra unottan a székemben, és a barátnőmre néztem. Ő csillogó szemekkel nézett vissza rám, és nagy csalódottságomra ezt válaszolta:
- Óó még van egy óra!
Nyögtem egyet, és az arcomba temettem a kezeimet. Világfájdalmas tekintettel fordultam vissza az izmos csontkollekciókra ( van ilyen egyáltalán? ), amikor eszembe jutott, hogy nálam van a telefonom. Amin hívhatnak az emberek. Haha, tudtam, hogy van eszem!
-Kimegyek telefonálni - mutogattam a telefonom Lorayne-nek - Felhívok valakit.
-Oké, de siess vissza, nemsokára jön a kedvenc csapatom - mondta.
Kifele menet csomó embernek nekimentem, és nem győztem abbahagyni a bocsánatkérést. A lelkiállapotomnak az se tett jót, hogy üvöltött a tuc tuc zene. Már majdnem kijutottam, amikor a bal szemem sarkából láttam, hogy az egyik pompomcsajszi leesik a piramis tetejéről (!!). A szám elé kaptam a kezem, és aggódva mentem tovább, úgy, hogy nem néztem a lábam elé. Pedig kellett volna, ugyanis így elbotlottam egy kitartott lábban, és elterültem a földön. Még magamhoz se tértem a meglepettségemből, amikor egy kéz megfogott az oldalamnál, és felsegített. Kisöpörtem a hajam az arcomból, és felnéztem. A szívem abban a pillanatban megállni készült, sosem láttam még ilyen helyes fiút. Barna haja oldalra volt fésülve és belelógott kék szemébe. Az arcom egy rák színével lett hirtelen egyenlő.
-Kö-köszönöm - hebegtem, és lesütöttem a szemem.
-Szívesen, kedves..?
-Faith. Faith White.
-Szép neved van - mosolygott - Nathan Ramsay - nyújtotta a kezét, én pedig bizonytalanul megráztam.
-Örülök, hogy megismertelek - mondtam.
-Nincs kedved mellém ülni? Van egy szabad hely.
Elgondolkodtam, de végül is, miért ne?
-De. Szívesen melléd ülök.
Leültünk, és néztük a táncoló lányokat. Nagyon érdekes volt. Unalmamban elkezdtem dúdolni egy saját szerzeményem, mire Nathan csodálkozva rám nézett.
-Ez micsoda?
-Izé.. én írtam. De nem nagy szám - vontam meg a vállam. Kíváncsian felvonta a szemöldökét.
-Szoktál dalokat írni?
-Igen. Amikor szomorú, ideges, vagy esetleg boldog vagyok.
-És hangszerrel?
-Igen, gitár, vagy zongora.
Hitetlen mosolyra húzta a száját.
-Én is szoktam - a szívem még nagyobbat dobbant. Most komolyan itt ül mellettem egy tökéletes fiú, aki meg van áldva az összes olyan tulajdonsággal, amit keresek? Szaggatott levegőt vettem, ami elég érdekesen nézett ki, de valahogy ki kellett adnom magamból ezt az egészet, mielőtt elolvadnék.
-Ó, hát... az jó - ennyit sikerült kinyögnöm. Gratulálok, Faith. Szokásosan jó első benyomást keltettél egy fiúnál.
-Az. Esetleg.. megmutatnál párat a tieidből? - kérdezte. Beletúrtam szőke hajamba, és hadarva válaszoltam neki.
-Ömm, ja, persze, de nem olyan jók. Csiszolnom kell még őket - vontam meg a vállamat. Nathan megrázta a fejét, és hátradőlt a székében.
-Biztosan nagyon jók. Rád nézek, és tudom.
Erre nem tudtam mit reagálni, csak mosolyogtam. Nagyon kedves fiúnak tűnik.
Az utolsó lánycsapat is végzett az előadással, szóval kiürült a színpad vagy mi az. Köhintett egyet a bemondó pasi, mire mindenki elhallgatott, vagy próbált.
-Hellóóóó mindenkiii! Jöhet a csókreflektor? - kérdezte, mire a tömeg együttesen helyeselt. Én meg olyan fejet vágtam, hogy simán felkerülhettem volna valami poénoldalra. CSÓKREFLEKTOR? ITT?
-Akkor hát, induljon! - üvöltötte a csávó, és egy körreflektor cikázott végig a lelátón, és megállapodott...rajtunk. Nathan rám nézett, én is rá, megvonta a vállát, és magához rántott. Én úgy lefagytam, hogy még levegőt se tudtam venni, ami elég kínos volt. Mindenesetre elszakadtunk egymástól, a tömeg meg üvölteni, füttyögni, és sikoltozni kezdett. Azt hittem, meghalok. Nathan rám mosolygott. És ez így mind szép és jó lett volna, ha meg nem jelenik egy platinaszőke csaj, megáll Nathan mellett, és átöleli. Meghalok másodszorra. Már majdnem elkezdtem sírni, amikor észbe kaptam, hogy emberek előtt vagyok, szóval felálltam, és emelt fővel mentem vissza Lorayne-hez, aki csodálkozva nézett rám.
-Faith, ki volt az a pasi?
-Senki. Menjünk haza - mondtam.
Otthon leültem, a kezembe vettem a gitárom, és írtam egy dalt.

Bevezető :)

Sziasztok!

Gondoltam belekezdek egy új blogba, és remélem, tetszeni fog Nektek a sztori.

A történet egy lányról fog szólni, akinek a neve Faith White, őt CeCe Frey fogja 'alakítani' . 

Nagyon szereti a zenét, dalokat ír, és minden álma, hogy dalszerző/énekes legyen. A legjobb barátnője Lorayne Evans (Jennel Garcia), aki mindig mellette van, és támogatja a karrierjében.

Viszont mint minden lány életében, akad egy elérhetetlen fiú, aki pop/rockbandában játszik, és persze tökéletes.. ő Nathan Ramsay (Keaton Stromberg) aki titokzatos, és viselkedése kiszámíthatatlan.

Várom a véleményeteket. xx Beo

(Igen, néztem az X-Faktort, és, hogy menőzzek, CeCe követ twitteren. :DD)